Megérkeztem

1. lecke: Olaszországba ne menj vonattal! 

Ki gondolta volna, hogy ezek a nemzetközi hálókocsis vonatok némely kelet-európai, az EU-s színvonalat csak képekről (vagy arról sem) ismerő országok vagonjaira hajaznak? Hát én nem. Nem volt jó ötlet. Az még csak elmegy, hogy az új évet egy enyhén szagos középkorú hímneművel (!) kell egy hálókocsiban töltenem valahol Ausztria és Olaszország között, és a hely annyira szűkös volt, hogy nem lehetett felülni, nagyjából megmozdulni se. És persze fűtés sem volt, egész éjjel. (Azt mondják, ahol meleg van, ott büdös is... na, itt csak a büdös stimmelt.)

De végre valahára, 11 órányi fagyoskodás után megérkeztem Firenzében, ahonnan már csak másfél óra várakozás majd még egyszer ennyi újabb vonatozás választott el Sienától. Minden kellemetlenséget feledtetett, amikor a városhoz közeledve egyszer csak a szemembe sütött a nap. Ezúttal nem bosszantó volt, hanem jóleső. Meleg és vidám. :)

A Villa il Pino nevű szálláshelyet egy kedves taxis segítségével találtam meg, természetesen a kedvességéért némi ellenszolgáltatást is kért, félreértés ne essék, kizárólag Euro formájában. A szobámban az egyik ágy már foglalt volt: Petra, a cseh szobatársam pihente ki éppen a saját utazása fáradalmait. Miután gyorsan megismerkedtünk én is átadtam magam az alvásnak, és előtte még egy bögre Neo Citrannak (biztos, ami biztos, az egész éjszakai fagyoskodásnak nehogy valami kór legyen a végeredménye itt az első napjaimban).

Néhány óra pihenés után örömmel konstatáltam, ami korábban nem is jutott el a tudatosság szintjéig:

Megérkeztem! :)