Szombaton végre ismét szabadok voltunk, legalábbis nem voltak óráink. Délelőtt természetesen mindenki aludt, ameddig tudott. Ebédre főztem egy kis spagettit az egyszerűbbekből (aglio, olio e peperoncino, aki akarja, fordítsa le). Ezután az egész csapat szervezett kirándulásra indult San Gimignano-ba, egy kis városkába Sienától 40 km-re. A délutánt az olaszul (!) beszélő idegenvezetőnkkel sétálgatva töltöttük. Rendkívül büszke voltam magamra, hogy majdnem mindent tökéletesen értettem abból, amit mondott. De ebben nyilván közrejátszott, hogy igyekezett egyszerűbb szavakat használni, és persze el nem maradhattak a jó olasz gesztikulációk, amelyek ez esetben nagyban hozzájárultak a megértéshez. (A gesztikuláció témához ajánlom mindenkinek az Ízek, imák, szerelmek című filmet, ami egyébként szerintem nem kifejezettem emlékezetes, de az olasz testbeszédről szóló néhány perc valóban szórakoztató.)
San Gimignano egyébként gyönyörű középkori városka, tiszta, és az év ezen részében egészen nyugodt, meghitt hangulatú. Személy szerint nekem jobban tetszik, mint Siena, amit a készített fényképek száma is jelez. (Amint lesz normális internetkapcsolatom, feltöltöm őket a picasa-ra.) Nyilván a kellemes 15° C, a gyönyörű kék ég és a szikrázó napsütés hozzájárult az élményhez (igen, most lehet irigykedni), de tényleg az egyik legszebb kisváros, amit valaha láttam, nem egyszer villant be a gondolat, hogy szívesen töltenék ott hosszabb időt is.
Visszatérve Sienába ideje volt felkeresni egy jófajta helyi vendéglőt, jófajta helyi pizzával. Sikerült is rábukkanni egyre, ahol tűrhetőek voltak az árak, és kedves a kiszolgálás. A pizza után olyan kedvesen próbált a helyi néni rábeszélni még egy tiramisúra, hogy nehéz volt ellenállni. (Még az arcomat is megsimogatta, és hozzátette, hogy ezzel az alakkal bizony nyugodtan ehetek egy tonnányi tiramisút is.) Amire viszont nem mondtunk nemet, az az ajándék grappa vagy limoncello volt, kinek-kinek kedve szerint. Én természetesen a grappát választottam, a limoncello nekem túl édes. A grappa egészen hasonlatos a törkölypálinkához, szinte otthon éreztem magam. :) És itt kezdődött s szombat este Sienában.
A vacsora után egy ún. „Erasmus bárban” kötöttünk ki. Talán nem nehéz rájönni, hogy a névnek köze van az árakhoz: diákok pénztárcájához szabva. Ez követően egy másik egységben folytattuk a „kocsmatúrát”, ahol az előző esti információk alapján számítottunk egy kis karaoke-ra, de az sajnos úgy tűnik, csak péntek esti program. De ha már péntek este: egy, állítólag Mr. Big-re (Szex és New York) hasonlító férfi meghívta az előző este is partizó szobatársamat és barátait (azaz pl. engem is) egy buliba szombat estére az egyik sienai Contrada-ba. A contrada-k városok a városban, amik harcban állnak egymással, és a Palio nevű lovas versenyen meg is küzdenek a legjobb contrada címért, és pl. régebben nem volt szabad a saját contrada-n kívül házasodni. Minden contrada-nak egy állat a jelképe, mi a Párducba voltunk hivatalosak, ahol nem viselhettünk sárga ruhát, és kifejezetten csak feketében, fehérben, kékben vagy pirosban érkezhettünk. Nagyon izgi...
A Párduc contrada elég jó választás volt: a zene hibátlan, az árak jók (még az otthoniakhoz képest is), és a hangulat is kiváló volt. Nem tudom, mikor értünk haza, de a vasárnapomat nem kívánom senkinek.
Mindent összevetve végre egy igazi Erasmus-nap: haverok, buli, Toszkána!
Ez olyan, mint városi rész/kerület? A választól függetlenül irigykedés van :-)
VálaszTörlésSzia Gyurci! Nem egészen olyan. Egyrészt sokkal kisebb, másrészt sokkal zártabb. Mindenki halálosan komolyan veszi, és nem lehet csak úgy bekerülni oda, csak bele lehet születni. Ezek inkább ilyen "családok", akiknek megvan a maguk területe a városban. (De azért nem a maffia. :D )
VálaszTörlés