Siena: összegzés

Eltelt az első hónap, viszlát, Siena. Végiggondolom, mi is történt ebben a városban, hogyan éreztem magam...

A kurzus: a negyedik hét végén, a vizsgák (írásbeli és szóbeli) után megkaptuk az igazolásunkat, hogy igen, ott voltunk, elvégeztük: 3 hét alatt 130 óra, plusz a vizsgák. Nem semmi. De legalább jár érte 6 kredit, igaz, hogy nem tudok vele kezdeni semmit, mert már nincs szabadon felhasználható kreditem. Hát, nem kérdéses, tényleg intenzív volt. Az már egy másik dolog, hogy képes-e az ember agya ennyi idő alatt 7 igeidő és 5 igemód összes ragozását és rendhagyó igealakját megjegyezni. Elárulom: nem képes. Persze azért sikerült, de csak mert már korábban is találkoztam velük, mégiscsak van egy nyelvvizsgám. Apropó nyelvvizsga: ha egy hónappal ezelőtt újra meg kellett volna csinálnom, talán még az alapfokúról is kirúgtak volna, de most azt hiszem, némi szókincs-frissítéssel újra meg tudnám csinálni. Ez is valami!

A kurzus legnagyobb élménye a kulturális előadássorozat volt. De nem ám akárhogy, Sienában ennek is megadják a módját! Az előadásokat egy neves antropológustól hallgathattuk: prof. Alessandro Falassi. 60-70 közötti professzor, aki a Berkeley-n is oktatott, és részt vett a legutóbbi James Bond film sienai jeleneteinek konstruálásában. A filmből egyébként részletet is mutatott, melyet végig kommentált a következő két szó váltakozásával: „vero” és „falso”, azaz, melyik jelenet játszódik a valós Sienában, és melyik stúdióban. Jót szórakoztunk a néhány percnyi vero-falso-vero-falso-vero-vero-falso-vero-falso-falso versikén, de egyben le is voltunk nyűgözve a professzor úr elhivatottságától. :) Hasonló átéléssel beszélt az olasz zenéről, ételekről, gesztusokról és ünnepekről. Olyan volt, mint egy igazi előadás: ő beszélt (jó kis toszkán dialektussal), mi meg hallgattuk. Az elején még zavarba jöttünk a kérdéseitől, és kínosnak éreztük a néhány másodpercnyi csendeket, de hamar rájöttünk, hogy ezek a kérdések csak retorikai elemek, ugyanis mindig megválaszolta őket ő maga. Tündéri professzor úr, mintha tényleg egy egyetemi előadáson ültünk volna!

A város: a képekből is látszik, hogy gyönyörű. Sajnos az egész napos órák után már nem volt időnk az egészet bejárni, de a centrumot, vagyis a középkori városrészt már jól ismerjük. Tudjuk, hova kell menni péntek este karaoke-zni, tudjuk, melyik melegbárban adják a legjobb szusit, és tudjuk, melyik fagyizóban lehet természetes alapanyagokból készült isteni fagyit kapni. A lényeg megvan! 

És egy érdekesség: a sienai pub-ok és bárok olyan kicsik, és az egyetemisták olyan sokan vannak, hogy pénteken és szombaton este a szórakozni (és/vagy inni) vágyók be sem férnek az egységekbe. Éppen ezért ezen a két estén a fiatalok megtöltik az utcákat: ha bent nem férnek el, csak rendelnek a pultnál, majd a társaság kivonul, és a szabad ég alatt, állva fogyasztja el a koktélját. Esőben is. Élmény!

A társaság: hiányozni fog az a néhány ember, akikkel minden nap együtt vacsoráztunk. Mindannyian más városban folytatjuk, ki Északon, én Délen, és van, aki Szardínia szigetén. Nehéz lesz így összehozni a bandát, de azért majd megpróbáljuk.

Villa il Pino: a szállás, ami nem fog hiányozni, és amit nem ajánlanék senkinek. 390(!) Eurót kérnek egy háromágyas szobáért fejenként egy hónapra, plusz 15 Euró az internet, ami gyakorlatilag végig használhatatlan volt (igaz, én nem is fizettem ki épp ezért, de volt, aki előre fizetett érte). Az egy hónap alatt négyszer nem volt áram, ezzel együtt se fűtés, se víz, ebből kétszer nem szóltak előre, és kétszer beletrafáltak az összesen kettő szabad délelőttünkbe. Ráadásul a mosásért is egy vagyont kellett fizetni: 5,5 Euró szárítással, amit muszáj volt használni, mivel nem volt hely kiteregetni mindenki ruháit. Az egyetlen pozitívum az volt, hogy majdnem az egész társaság együtt volt, éjjel-nappal, ki se kellett mozdulni egy jó kis esti borozgatásért (feltéve, ha előtte beszereztük a szükséges kellékeket, vagyis BORT), és sosem kellett egyedül iskolába menni. :) Hogy megérte-e? Még nem tudom. Pár hét vagy hónap múlva biztos megszépülnek majd az emlékek, és az áram- és vízmentes órákon is csak mosolyogni fogunk. Most még nem.

Mindent összevetve: nagyon megérte! Imádtam! És, ahogy az lenni szokott, olyan gyorsan vége lett!